TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT - DR.BAUER BÉLA
TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT -2O1O-
EGY ÖRÖMTELI NAP-MIKOR MÁR ALKONYODIK
A Laudáció végszavai a Pápai Páriz Ferenc életműdij átvételénél.-Befejezésképpen meg kell jegyeznem,hogy Dr.Bauer Béla a hazai gyermekgyógyászat jeles képviselője az 53 évi kitartó gyógyitó,tudományos és közéleti tevékenységével öregbitette a Marosvásárhelyi Orvosi Iskola elismerését.
Eredményes szakmai,tudományos,jeles közéleti tevékenysége és erkölcsi magatartása alapján tiszta szivvel ajánlom a 2o1o-es Pápai Páriz Ferenc dij odaitélését Dr.Bauer Béla főorvosnak.
Pápai Páriz Ferenc Alapitvány elnöke
Dr.Med.Balla Árpád Dr.Sc.
Amikor 2o1o április 22-én 7oo kollégám előtt olvasták a –Laudációt-életem munkájáról,végigvonult egy érzelmi és mégis reális áttekintés életutamról, megkezdve a génjeimtől amiket kölcsön adott a lét, hogy majd jó kamattal behajtsa rajtam az adományt.Az adomány és visszatérités közötti idő amit már én uraltam-elsősorban a kitartó hiteles munkámmal,felelősségtudattal,a gondolattal hogy minden reménytelennek tűnő helyzetben az egyetlen visszatérő már,már morbid gondolatom az volt-hogy utoljára még megkapaszkodok-Ez a kimond-
hatalanul vérmes remény, amit édesanyám sujkolt belém-hogy életemnek ez az egyedüli lehetséges értelme és méltányos fohásza.
Igy csepegtettem nap mint nap a cseppeimet a tengerbe-az Értől az Óceánig.,hogy a végén megnyugvással álljak ki és boritsam az asztalra
ha nem is szegényes de egyszerü jövedékemet.Úgy hiszem hogy a teremben lévő kollégáimnak nem kell ecsetelnem az társadalom gyarlóbb felének álnokságait,a történelmi időszakok hol feléledő,hol virágzó hitványainak szertelen rosszindulatát. Ők ugyanezeket megélték.
Hiszem, hogy mi valamennyien részben vagy egészben tovább tudtuk örökíteni az orvoslás Pápai Páriz Ferenc által megfogalmazott erényeit, azaz: „az egészséges tudomány, a tökéletes lelkiismeretesség, a hűséges szorgalom és a hiánytalan jóakarat” példáját, melynek hiányai nemcsak rendünk, hanem egész világunk fennállását veszélyeztethetik.
Nagy elődeink ezen gonlatait szem előtt tartva igyekeztünk megőrizni méltóságukat és tartalmi hallhatatlanságukat.
A PÁPAI PÁRIZ ÉLETMŰDIJ
PÁPAI PÁRIZ FERENC EMLÉKÉREM
A DIPLOMA
LAUDÁCIÓ
Dr. Bauer Béla ny. osztályvezető főorvos, az orvostudományok doktora, a 2010-es Pápai Páriz Ferenc díj „emlékérem”átadása alkalmából.
1931 október 21-én én Szatmárnémetiben született Északerdély fővárosában. Nős, felesége Bauer Emilia ny. üzemi főorvos.
Tanulmányait minden szinten magyar nyelven végezte mindvégig kitűnő eredménnyel.
Orvosi tanulmányait Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyermekgyógyászati Karán l957-ben végezte. 1957-től 1961-ig gyakorló
körorvos Kapnikbányán . 1962 – 1968 között gyermekgyógyász szakorvosként tevékenykedik a Szatmári Vasúti Rendelőintézetben. 1969-1972. a Szatmárnémeti járó betegrendelő gyermekgyógyász szakorvosa. 1972-1995. a Városi Kórház gyermekosztályán szakorvos. Időközben, 1976-ban a Bukarestben tartott versenyvizsgán megszerzi a főorvosi címet. Így 1976-tól főorvos, 1978-tól pedig a Szatmári Városi Kórház gyermekosztályának vezető főorvosa és metodológiai vezetője is, nyugdíjba vonulásáig. Közben 1995- 2009. a Szatmárnémeti „Karitasz Medica” járó beteg intézet gyermekgyógyász főorvosa.
Szakmai elfoglaltsága mellett számos adminisztratív megbízatásainak is eleget tett, mint a Vasúti Rendelő Intézet- , a Városi Kórház- (1980 és 1990-től), a Szent József gyermekrehabilítációs központ igazgatója .
Bár mindvégig gyakorló orvosként dolgozott, tudományos tevékenysége igen gazdag, ugyanakkor szakmai irodalmi tevékenysége is számottevő. Fő kutatási témája a gyakorló orvosi ténykedés egy igen fontos fejezetét öleli fel , nevezetesen a gyermekkori krónikus, visszatérő hasüri fájdalmak okainak tanulmányozása. 1977-ben a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen megszerzi az orvostudomány doktora tudományos fokozatot. Disszertációja ugyancsak ebből a témakörből készült, „A duodenum – epehólyag – hasnyálmirigy megbetegedéseinek szerepe a gyermekkori visszatérő hasi fájdalmakban.” Ez irányú kutatásait harminc éven át folytatta, eredményeit egy monográfiában foglalta össze ez által új fejezettel bővítette a gyermek gastroenterológiát. Tudományos tevékenységének eredményeit az említett monográfián kívül 186 bemutatott és nyomtatásban megjelent dolgozatban közölte. Az évek folyamán 103. az in extenso formában közölt dolgozatok száma, melyek a Kinderartzliche Praxis, a Kinderartz, Annales de Pediatrie, az Archives Francaise de Pediatrie, a Lancet és hazai, valamint magyar folyóiratokban jelentek meg.
Ezen kívül jelentősebb gyermekgyógyászati szakmunkákat irt családorvosok számára, mint : A Blitz diagnózis a gyermekgyógyászatban – ami nyomtatásban és elektronikus kiadásban is megjelent. A Gyermekgyógyászati diagnosztika, valamint a Gyermekgyógyászati klinikai és képes diagnosztikai útmutató, elektronikus formában, utóbbi a Szatmár Megyei Családorvosok Szövetségének anyagi támogatásával jelent meg, melynek internetes hozzáférhetősége is van. További kiadványai : Gyermekgyógyászat képekben; Gyermekradiológiai felvételek gyűjteménye; Klinikai tanulmányok gyűjteménye; Szatmár város kórházainak történelme az 1300-as évektől; Az alkotás kényszere – önéletrajzi írás; utóbb a Gyermekgondozási tanácsok közhasznú gyűjteménye – szülök számára jelent meg elektronikus formába. Irodalomtörténeti írása: Páskándi Géza szatmári évei.
Szakmai ismereteit az évtizedek folyamán számos szakmai tanfolyamon és tapasztalatcsere formájában gyarapította hazai és külföldi klinikákon. A hazai klinikák közül kiemelendő a Fundeni Gyermekklinika, a Nagyváradi Gyermekklinika, a külföldiek közül az Erlangeni Gyermekklinika (1969), a Nürnbergi Egyesített Klinikák (1969), a Debreceni, Pécsi Gyermekklinika (1970-é 1986), Züphen –Hollandia (1980) gastroenterológiai tapasztalatcsere, a Németországi rehabilitációs kurzus Freiburg – Darmstadt – Landau – Passau- Stuttgart központokban.
Munkássága alatt két országos jellegű gyermekgyógyászati tudományos ülést szervezett, 1973-ban „A kiválasztó rendszer fejlődési rendellenességeinek korai felismerése” témakörrel és 1985-ben „A gyermekkori duodenum – epeutak , hasnyálmirigy szervi megbetegedéseinek szerepe, a visszatérő, krónikus hasifájdalmak fenntartásában”
Tevékenységének elismeréseképpen több tudományos társaság tagjává fogadták, úgy mint : A Román Tudósok Szövetsége , a Román Gyermekgyógyász Társaság , alapító tagja a Szatmári Szentgyörgyi Albert Társaságnak, a Szatmári Kiwanis International klubnak, a Páskándi Géza Baráti Társaságnak, melynek elnöke is. A Magyar Egészségügyi Társaság tagja , valamint a Conexiuni Medicale orvosi folyóirat szerkesztőségének tagja.
Tevékenységének elismeréseképpen számos kitüntetéssel jutalmazták :
- Egészségügyi Minisztérium : Kiváló Egészségügyi munkáért á 1960 – 1965 .
- Szatmár Megyei Tanács Emlékplakett – a város 1000. éves fennállása alkalmából 1972.
- Egészségügyi Minisztérium: Egészségügyi Érdemérem 1976- 1979.
- Egészségügyi Minisztérium: Egészségügyi Érdemrend 1982.
- Szatmár Megyei Tanács : Életműdíj 2006.
- Vöröskereszt Elnöksége Bukarest: Jubileumi érdemérem a Vöröskereszt megalakulásának 100.évfordulóján
Befejezésképpen meg kell jegyezzem, hogy Dr. Bauer Béla a hazai gyermekgyógyászat jeles képviselője az 53 évi kitartó gyógyító, tudományos és közéleti tevékenységével öregbítette a Marosvásárhelyi Orvosi Iskola elismerését. Eredményes szakmai, tudományos, jeles közéleti tevékenysége és erkölcsi magatartása alapján tiszta szívvel ajánlom a 2010-es Pápai Páriz Ferenc díj odaítélését Dr. Bauer Béla főorvosnak.
Székelyudvarhely.2010.április 9. Balla Árpád
SZATMÁRI FRISS ÚJSÁG-2O1O-MÁJUS 1O-Hétfő-XXI..évfolyam -1o7.-5866-dik szám-5 dik oldal.
A HIVATÁSTUDAT TELJESITÉSÉNEK MÉLTÓ ELISMERÉSE.
AZ ERDÉLYI MAGYAR ORVOSTÁRSADALOM
KIEMELKEDŐ TUDOMÁNYOS KITÜNTETÉSE
DR.BAUER BÉLÁNAK
Az Erdélyi Múzeum Egyesület /az erdélyi magyarság Tudományos Akadémiája/– és a Pápai Páriz Ferenc Alapitvány egyik fontos megvalósitása a Pápai-Páriz Ferenc-dij létrehozása, A dijat annak az erdélyi orvostudósnak emlékére alapitották, aki az 165o-es években európaszerte hirnevet szerzett az erdélyi orvostudománynak.
Erre a tudósra emlékezve, az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi Tanácsa és a Pápai Páriz Ferenc Alapitvány Kuratóriuma, évente a hazai magyar tudományos élet legkiválóbb orvosi személyeségeit tünteti ki.Az eddigi kitüntete-tettek döntő többsége igen kiváló orvos/profeszorok,akadémi-kusok.professor emeritus/
Az idén 2o1o-ben a rangos dijat a szatmári gyermek-gyógyász főorvosnak Dr.Bauer Bélának-az orvostudományok doktorának nyújtották át kiváló tudományos és kutató munkájáért , az 54 éven át végzett magas szintű gyógyitó tevékenységéért,
,valamint a gyermekvédelemben elért eredményeiért.
Emberöltőnyi szatmármegyei gyermeket gyógyitott és gondozott eddigi élete mindennapján, példás hűséggel szülőföldje iránt és mély tisztelettel a hivatásának áldozatait vállalva.
Az erdélyi magyar orvos közösség azon tagjai közé tartozik, aki következes volt mindvégig abban a meggyőződésében , hogy itt a szülőföldeden kell gyógyitani,segiteni embertársait, és maradandót alkotni az orvostudományban.
Orvosi hivatását alázattal,hivatástudattal és szerénységgel de mindenekelőtt a beteg gyermekek őszinte szeretetével végezte,és végzi mind mai napig.
Köszönettel egy élet áldozatos munkájáért.
A WEST KILINIKA MUNKAKÖZÖSSÉGE.
SZATMÁRNÉMETI -2O1O-MÁJUS 1O-ÉN
-új magyar szó-
Országos közéleti napilap-Alapitva 1947-ben,Romániai Magyar Szó cimmel.Bukarest.
VI-évfolyam,2o1./1267/ szám.
2o1o október 15. péntek.
-LÉTTALLÉROK –AZ ASZTALON
Bauer Béla főorvos azt vallja,hogy életének értelme az az 54 év amit a beteg gyermekek gyógyitásáért végzett.
Lehet vidéken is tudományos tevékenységet folytatni egy orvosnak?csupán elhatározás kérdése,válaszolhatnánk gyermekgyógzász interju alanyunk példájából kiindulva,aki az elmult 53 év során Szatmárnémetiben tette ezt sikerrel
Tudományos eredményeiért szakmai pályafutása során, számos elismerést,kitüntetést kapott,de a legjobban annak Pápai Páriz Ferenc-dijnak örül amelyet az idén április 22 –én vett át és amit a Pápai Páriz Ferenc Alapitvány Kuratóriuma és az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi Tanácsa itélt oda neki.
SIKE LAJOS.
Miért ez a dij a legbecsesebb?
Egyrészt mert az életem összteljesitményének az elismerése,és magas szintü Orvosi és Tudományos fórumok által itéltetett nekem,másrészt azért mert olyan 18 ember vehette át eddig ezt a dijat, akik az erdélyi magyar orvostársadalom legkiválóbb emberei közé tartoznak.Ezek jórészt orvos profeszorok,akadémikusok,profeszor emerituszok mint pl-Csőgör Lajos,Módy Jenő,Feszt György,Gyergyai Ferenc-hogy csak egy néhányat emlitsek.Gondolom hogy nem egy elhanyagolható tény egy ilyen névsorba feliratkozni.Szatmár megyéből ez még senkinek sem sikerült.
Nem ám.A LAUDÁCIÓBAN az olvasható,hogy 53 év lelkismeretes szakmai,kitartó tudományos munkásságáért,gazdag szakirodalmi és közéleti tevékenységéért itélték önnek ezt a dijat.-Ez a megfogalmazás nagyon sok mindenre utal,de ha mégis egyet ki lehetne emelni,melyik lenne az ?
Az ötvenből csaknem 3o évet foglalkoztam a gyermekkori visszatérő hasi fájdalmak okainak feltárásával, tudniillik hogy ezek a leggyakoribb panaszok a gyermekkorban, Eredetük mégis a legkevésbbé tisztázottak még a mai szakirodalomban is.Hovatovább azért az angolszász irodalomban mind több közlemény jelenik meg ami azt jelzi, hogy a fájdalmak hátterében szervi bántalmak húzódnak meg.Nehezen felejthető barátommal és kiváló kollégámmal Dr.LŐRINCZY DENGEZICCSEL-radiológus főorvossal kezdtünk foglalkozni ennek a rendkivül szétágazó témának a tanulmányozásához,kutatásához.
Alapos klinikai elővizsgálatok,szelektiv radiologiai vizsgálatok alapján/amiket mintegy 1ooo gyermeken végeztünk el, arra a következtetésre jutottunk hogy a krónikus hasi patológia panasztárát az epehólyag-patkóbél valamint a hasnyálmirigy tartja fent,az esetek 5o-6o %-ban.Ezek lehetnek ennek a három szervnek a fejlődési
redellenességei,fekélyes,gyulladásos,enzimhiányos,parazitás rosszindulatu megbetegedései is Ezen megbetegedések közül egyesek úgy szerepelnek a gyermekgzógzászati irodalomban mint a mi eredeti leirásaink,amiknek ma már nemzetközi értékelése és tudományos felhasználása van.Én először egy szakmai monográfiában közöltem le megállapitásaimat Nagy öröm számomra hogy ma már nem csak itthon hanem külföldön hivatkoznak kutatási eredményeimre.
A laudációban önről úgy szólnak,mint aki tudományos tevékenységével öregbitette a vásárhelyi orvosi iskola hirnevét,mint az ország egyik jeles gyermekgyógyásza.Nyilván más tudományos munkák is füződnek nevéhez,de a témánál maradva-mit javasol annak a szülőnek,aki már három négy orvosnál járt csemetéjével,de a gyermek továbbra is hasfájásra panaszkodik.?
Ebben az esetben ha a gyermek fájdalmai tartósak/6 hónaptól 3-4 évig vagy annál tovább/a fájdalom arra készteti a gyermeket hogy még a legszórakoztatóbb tevékenységeket is abbahadja,lefeküdjön,mindezeknek a panaszoknak kisérőkéjeként emésztőrendszeri panaszok is társulnak- /étvágytalanság,puffadás,hangos felböfögés,hányinger,hányás ami olykor csillapithatatlan-akkor egy gyermek-gasztroenterológushoz kell fordulni kivizsgálás végett.Mindezt fontosnak tartom mert ekkor még könnyebben gyógyithatók,operálhatók a fejlődési rendellenességek ilyenkor kevésbbé áll fenn a komplikációk veszélye.
Az Erdélyi Ki Kicsodában az szerepel, hogy közel 17o tudományos munkának a szerzője.Valamennyi a gyermekgyógyászattal kapcsolatos ?
Ez igy igaz,sőt megemliteném a a német,francia,angol lapokban megjelent munkáimat is.De megjegyzem hogy akik közelebről ismernek tudják hogy azért nem vagyok szakbarbár.Dolgozataim javarésze csakugyan a szakterületemmel foglalkozik,ám van köztük más témáju is.Én irtam meg először a szatmári kórházak történetét az 13oo-as évektől kezdődően egészen napjainkig.Több közleményem jelent meg orvos-etikai témákkal kapcsolatban.
Az ilyesmi egyféle kirándulás,ha úgy tetszik lazitás,mert érdeklődésem fókuszában továbbra is a szakmai dolgok álltak.Csak az utóbbi 7-8 évben közel félszáz ilyen jellegü dolgozatot közöltem orvosi folyóiratokban.
Ugyanakkor megjelent egy 1ooo oldalas Gyermekgondozási Tanacsadóm amelyből eddig már 3ooo példány fogyott el./Megjegyzem hogy nagyon szivesen fogadták a székelyföldön is.Az átlagember számára is könnyen hozzáférhető ismereteket tartalmaz a családi nevelés,vagy az iskolaérettség problematikájáról,a drog a dohányzás az alkohol káros hatásairól,s nem utolsó sorban a televizió és internett függőségről./egyszóval a gyermek o-tól 16 éves korig tartó problémáiról.Mindamellet hogy minden tanulmányomat magyar nyelven végeztem-az kezemből került ki az első román nyelven
kiadott-Gyermekgyógyászati Diagnosztika-elektrónikus kiadásban.Ezt a kiadványt nagyon szivesen használják a családi orvosok és a külföldre távozott román származásu kollégák-Németország,Kanada,Franciaország,.
De legalább ilyen kedves gyermekemnek tartom a szatmári katólikus egyház segélyszervezete,a Caritás által létrehozott-Szent József-gyermekrehabilitációs központot,amelynek én voltam az orvosi projekt vezetője néhai nagyméltóságu REIZER PÁL szatmári megyéspüspök megbizásából.Ez az intézet máris nemzetközi hirnévre tett szert.
Úgy tudjuk hogy igen értékes szakmai konferenciát szervezett és most is fölöttébb érdekes munkán dolgozik.Vagy már el is készült?
Valóban több nagyobb országos tanácskozásnak vagyok a kezdeményezője és szervezője. például 1985-ben az országos gyermekgyógyászati konferenciájának a megrendezését bizta rám a Román Akadémia gyermek-gyógyászati részlege itt Szatmárnémetiben-De beszélhetnék az 1976-os Tanácskozásról,ami a hugyuti fejlődési rendelleneségekrők szólt,vagy az Erdélyi Múzeum Egyesület hetedik orvostudományi ulése 1977-ben aminek társszervezője voltam.
Ami pedig a legújjabb munkámat illeti az egy-Gyermekgyógyászati Atlasz-75o oldal terjedelemben-már az orvosi kamara elfogadta és ezután következik a Bukaresti központi könyvtár láttamozása- A szatmármegyei és székelyföldi kollégák már várják a megjelenését.Különben ez is felkerul a világhálóra is. Ez egy igen praktikus a mai orvosok igényeinek megfelelő elektronikus kiadvány ami egy kattintással az igényelt ikonográfiai anyagot tárja eléd.Felhasználásánál főként a –vizuális-tipusu szakemberek vannak érdekelve.
Helyben vagyunk-az orvosok mindig is szerették,sőt müvelték az irodalmat,Csehov vagy Németh László nem is akármilyen szinten.Úgy tudjuk,Ön sem csak kacérkodott vele.!Különösen ha arra gondolok hogy rangos versmondó versenyt is nyert,minek okán majdnem elcsábitották az orvosiról.
Elsősorban kiváló tanáraimnak köszönhető hogy kezdettől vonzott az irodalom.Már a szatmári Ötvös utcai katólikus népiskolában sokat szavaltattak,aztán az Állami Magyar Fiúliceumban Antal Péter tanár úr,Banner Zoltán barátommal eggyüt,ahogy akkor mondottuk-strapaszavaló-
nak emelt ki,Ami azt jelentette hogy minden nevezetesebb alkalommal bennünket szólitott pódiumra.Később ennek az orvosi egyetemen is hire ment és azt a megtisztelő feladatott kaptam hogy a Székely Szinház Ady,József Atilla,Petőfi,Áprily Lajos szavalóesteken felkértek versmondásra.. Egy József Atilla esten az Elégia versét szavaltam a költőnek ,olyan sikerrel hogy a rektor Úr ezt mondta-fel vagy véve fiam a szini akadémiára- Aztán mégis némi töprengés után maradtam az orvosin,hiszem akkor már a harmdik évet végeztem.Olyan hallgatókkal és művészekkel szavaltam mint-Tar Lészló-Lohinszky ,Lóránd,Szamossy Kornélia,Tanay Bella..-1955-ben a Magyar Autonom Tartomány szavaló versenyén olyan zsűri tagokkal mint-Kovács György,Szabó Ernő/Kossuth dijas,érdemes művész aki aztán előkészitett az országos versenyre amit szintén megnyertem A bukaresti országos döntőn Majtényi Erik és Páskándi Géza biztatott..
Páskándi Géza azóta is jelen van életében,az elmult években nem egyszer emlékezett nyilvános összejöveteleken is a román nacionalizmus által meghúrcolt költőre.s ha nem tévedünk,a Páskándi Géza Baráti Társaság megalapitásának a kezdeményezője volt,és azóta is az mindmáig az elnöke.
Az ismeretség,sőt a baráti viszony Páskándival,jóval korábbi.= 7 éves kora óta ismerem,attól kezdve,hogy Szatmárhegyről ,szülőhelyéről szatmárnémetibe a hidontuli Lókertbe költöztek ami a Gőzfűrész,Hegyi út,Biky tér/ahol mi laktunk/ szomszéd területe volt a városnak.El-elmentem én is oda a srácokkal focizni,vagy ahogy akkor mondtuk a -bőrt rugni.No meg galambot,nyulat,bugylibicskát csereberélni.Aztán az iskolában tovább mélyült a barátságunk.A fiúliceumban volt diákirodalmi körünk,Panek Zoltán elnökletével,s tagjai közül megemliteném Banner Zoltánt,Bretter Gyurkát,Bretter Palit,Szteklács Lászlót,Bauer Bélát,Páskándi Gézát,Czier Tónit,Szabó Józsefet,Darida Györgyöt és másokat.A szatmári sziházban előadtuk a Gergely Sándor –Vitézek és Hősök-cimü szinmüvet amit nagy siker övezet. Én alakitottam benne a –pipogya Kovácsot-Remélem nem imprimálódott semmi a szerepkörből..
Ennek a társaságnak a szelleme ma is velem él.Egyértelmü hogy a Kossuth dijas iró a csapat legnagyobb személyisége és teljes tiszteségemmel vallom hogy Géza autentikus zseni volt.Az iránta való nagy tiszteletből hoztuk létre a nevét viselő Baráti Társaságot.
Látok itt a polcon egy kazettát,az van ráirva-Emlékezéseim Páskándiról.Emlitette hogy ebből barátainak szokott ajándékozni.De tudjuk hogy esszéket,pamfleteket is ir.
Egyenlőre csak sajátmagamnak,főként azért mert olyan mértékben szórakoztatnak a mindenkori –izmusok-habrangy hülyeségei hogy mi szürke verebek újraolvasva is ezeket felszabadultan szórakozunk rajtukAz alkotás kényszere és Asztalra tett talléraim cimű köteteim vagy irásaimban összefoglaltam életemet,munkásságomat,gyötrődéseimet.Mások mondjanak róla itéletet.Azt viszont nyugodt lelkiismerettel állitom hogy mindaz amit tettem és alkottam nem volt áthatva semmiféle magamutogatási kényszertől vagy hiúságtól hanem tisztán a hivatásom megvalósitott értékeit tükrözi.
Beszélgetésünk végén elárulhatom az olvasóknak hogy mi rég ismerősök vagyunk,3o-4o éve a gyermekeinket is Ön kezelte.rendszerint egy flaska jó borral háláltuk meg szolgáltatásait.Annál nagyobb volt a meg -lepetésem,amikor megtudtam hogy Bauer doktornak sokkal több szőlője és bora volt,mint az én családomnak.
Az a bor mégis jól jött,mert lemérhettem,hogy az újságirók vagy az orvosok értenek jobban a borcsináláshoz.Tudtam hogy a maga családjában van Csávossy György hires csombordi iskolájában tanult szakember is,de nekem sincs okom szégyenkezni,mert apám családjának 3ooo tőke szőlője volt,Erdődön,apósomnak pedig negyvenezer,egy kicsit odébb Selénden Arad megyében.Szóval volt hol szőlészkednem borászkodnom,amiből már jóval kevesebb maradt.Amikor elvették szegény apósom szőlőjét –ibolyát árult az aradi piacon,de 6 év után már 2oo család méhecskével ismét-mekapaszkodott.
Dr.Bauer Béla/1931//,Szatmárnémeti/Mátyás és Julianna gyermeke.
Gyermekgyógyász főorvos az –orvostudományok doktora. Tanulmányait,szülővárosában,végezte,majd a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen tanult mindvégig magyar nyelven.Először Kapnikbányán mint körorvos és bányaorvos,aztán Szatmárnémetiben gyermekgyógyász szakorvos.1972-1995 között a szatmári városi kórház főorvosa,osztályvezetője,valamint két izben az intézet igazgatója.198o és 199o –választott igazgató/1995-2o1o-ig A WEST KLINIKA gzermekgyógyász főorvosa.A romániai gyermekellátás jeles képviselője,és tanulmányain,kutatásain keresztül nemzetközileg is ismertté vállt orvos.Számos Európai orvosi központban volt továbbképzésen vagy tapasztalatcserén.Kitartó,következetes szakmai és tudományos tevékenységéért a legmasabb kitüntetésekkel ismerte el az egészségügyi miniszterium-pl-Egészségügyi Érdemrend/1984/Egészségüggi Érdemérem két alkalommal/1972.1976/Életműdij-2oo6-Szatmári Megyei Tanács-Pápai Páriz Ferenc Életmüdij 2o1o –Szatmár Város 1ooo éves fennálásának gyönyörű emlékplketje.1972.A Szatmármegyei Orvosi Kamra 3 kötetben mintegy 2ooo oldal tudományos munkám anyagát,tartja a honla
A Pápai Páriz Ferenc Alapítvány bemutatása
A magyar államiság 1000-ik évfordulója alkalmából, 2000 februárjában létrehozták a Pápai Páriz Ferenc Alapítványt, Erdély hírneves orvostudósa emlékének megörökítésére. Az Alapítvány céljai között szerepel az a szándék, hogy segitséget nyújtsunk az orvosok, gyógyszerészek folyamatos szakmai továbbképzéséhez, továbbá, hogy évente díjazzuk az elismerés jeléül azokat az orvosokat, gyógyszerészeket akik kiváló szakmai és tudományos tevékenységet fejtettek ki.Ennek érdekében Pápai Páriz Ferenc Emlékérmet és kísérő oklevelet létesitettünk, melynek kiosztására (évente l-3 díj) az EME Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztály éves tudományos ülésszakán kerül sor.
Az alapítvány további célja:
- az orvosok folyamatos szakmai továbbképzése érdekében szimpoziumokat, konferenciákat szervez, valamint a továbbképző tanfolyamok szervezését is felvállalja,
- egyéni pályázat alapján anyagi támogatást biztosít a külföldi tudományos üléseken dolgozattal szereplő szakemberek számára,
- a lehetőségekhez mérten ösztöndíjat biztosít azon orvosok számára, akik külföldi intézményekben új orvosi eljárások elsajátítására vállalkoznak,
- az egészségügyi ellátást javító karitatív tevékenységet támogatja.
A támogatás általában pályázati úton, vagy igényléssel nyerhető el. Az Alapítvány nyitott bármely, belföldi és külföldi, természetes és jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelekező szervezet pénzbeni vagy természetbeni támogatásával szemben.
Célkitűzéseink szándéka szerint 2004-ben is hozzájárultunk az orvosok folyamatos szakmai továbbképzéséhez: 2004 márciusában megszerveztük a Családorvosi Továbbképző Konferenciát, melyen 13 előadás hangzott el, budapesti, szegedi, mosdósi, marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi előadók részéről. A résztvevők száma 275 volt, 12 kredit ponttal jutalmaztuk a hallgatóságot. Ezen konferencia a 2001-2002-2003-ban megszervezett, immár hagyományossá vált továbbképző konferenciák folytatása volt, melyek megítélésünk szerint nagy érdeklődésnek és népszerűségnek örvendenek (a résztvevők száma 200 – 300 között van).
Az anyagi támogatás: 2004-ben is folytattuk az V-éves orvostanhallgató anyagi támogatását, azonkívül egy asszisztens külföldi tanulmányához anyagi támogatást biztosítottunk. Egyéni kérésre az orvosok külföldi tanulmányútjait a szabályzatban jelzett elvek alapján és az anyagi lehetőségeink szerint továbbra is biztosítjuk.
Felhívás: az előzetes programunk szerint 2005 március 18-19-re tervezzük a családorvosi továbbképző megszervezését külföldi és hazai előadókkal, a hagyományunknak megfelelő formában. Szívesen fogadunk témajavaslatokat, mivel célunk, hogy az előadások nagy érdeklődésnek örvendjenek.
PÁPAI PÁRIZ FERENC (Dés, 1649 május 10. – Nagyenyed, 1716 szeptember 10.) Gyulafehérvárott, Marosvásárhelyt és a nagyenyedi kollégiumban tanult. Kiváló előmenetelének elismeréseként 1672-ben külföldi egyetemekre küldték.
Járt Lipcsében, Odera-Frankfurtban, Heidelbetgben, hol bölcseleti doktorrá lett. Baselben orvosdoktori diplomát és a “baseli orvosi kar ülnöke” címet szerzett.
1675-ben visszatért hazájába, egy ideig orvosdoktorként tevékenykedett, Apaffy fejedelem udvari orvosául választotta. 1678-tól élete végéig a nagyenyedi kollégiumban a görög nyelv, bölcselet és természettudomány tanára. Pápai Páriz Ferenc rendkívül széleskörű irodalmi, nyelvészeti, történelmi és teológiai tevékenységet fejtett ki.
Hírét leginkább magyarnyelvű orvosi műve: a „PAX CORPORIS, azaz az emberi testnek belső nyavalyáinak okairól, fészkeiről, s azoknak orvoslásának módjairól való tracta, melyet mind élő tudós tanítóinak szájokból, mind a régieknek tudós írásokból mind pedig a sok betegek körül való tapasztalásaiból summáson összeszedett és sok ügyefogyott szegényeknek hasznokra, mennyire lehetett értelmesen, világosan magyar nyelven kiadott”.
Ez a műve 1690-ben jelent meg nyomtatásban Kolozsvárott. Páriz a bevezetésben a következőket írta: “Nem akartam én itt az ebben tudósoknak értelmeket megfogni, nem is azoknak írom, hanem a házi cselédes gazdáknak, s gazdasszonyoknak, és az igye fogyott szegényeknek, kiknek nincsen mindenkor keze ügyében értelmes orvos: kiváltképpen falukon, ahol hamarébb talál segédet a beteg barom, mint a beteg ember”.
AZ ERDÉLYI MÚZEUM EGYESÜLET-orvostudományi kuratóriuma
A Pápai Páriz Ferenc Alapítvánnyal együttműködve, szakosztályunk részt vesz a szakmai és tudományos szempontból kiemelkedő, az orvostudomány és annak rokon területein tevékenykedő személyek kitüntetésben.
Szakosztályunk tevékenységének gerincét az anyanyelvünkön művelt tudományos tevékenység szervezése, az elért eredmények népszerűsítése, a kiemelkedő tudományos munkák közlésének biztosítása képezi. Alapelvünk a korszerűség és a hagyományápolás ötvözése.
Szakosztályunknak jelenleg mintegy 1200 tagja van.
Tudományos tevékenységünk homlokterében tudományos összejövetelek szervezése áll. Ezeknek egy része a szakosztályon belül működő szakcsoportok és területi csoportok keretében zajlik, megbeszélések és szakmai-tudományos továbbképzők formájában. Legfontosabb rendezvényünk az évente megszervezett Tudományos Ülésszak. A nagy számú (köztük sok neves külföldi) résztvevő és az egyre színvonalasabb dolgozatok bemutatása által, tudományos vándorgyűléseink tudományos és továbbképzési fórumot, ugyanakkor a kapcsolatteremtés és az együvé tartozás érzését tápláló lehetőséget is jelentik. A Romániai Orvoskollégium az utóbbi években kreditpontokkal értékeli rendezvényeinket.
Az ülésszakaink anyagának jelentős részét felölelő és megörökítő folyóiratunk az Orvostudományi Értesítő. A 75. kötettel kezdődően a lapunk évi négy kötetben jelenik meg, számonkénti 750-es példányszámmal. 2003-tól nem csak az évi vándorgyűlésen bemutatott dolgozatok, hanem az EME tagok más tudományos eredményeinek közlésére is lehetőség nyílt. Az Orvostudományi Értesítőt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem referensekkel rendelkező egyetemi folyóiratnak nyilvánította, majd 2003-ban a CNCSIS/CENAPOSS országosan is akkreditálta (2008-2010 B kategória).
Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya országunkban az egyetlen, rendeltetése szerint anyanyelvünkön orvos- és gyógyszerésztudományt művelő szervezet. Kiváló kapcsolatban állunk a Magyar Egészségügyi Társasággal, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társasággal, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetséggel, a Worldwide Hungarian Medical Academy-vel, a Keresztény Orvosok Szövetségével, a Bolyai Társasággal és a Studium Alapítvánnyal. Az erdélyi magyarnyelvű tudományos kutatás nyilvántartásában és irányításában együttműködünk a MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságával.
Szakosztályunk cselekvő szerepet játszik különböző ösztöndíjpályázatok lebonyolításában, így közvetítésével számos orvos és gyógyszerész részesült szakmai továbbképzésben, illetve jutott tudományos kutatási lehetőséghez. 2008-tól saját alapokból kutatói ösztöndíjat hirdettünk meg.
A székelyudvarhelyi Pápai Páriz Ferenc Alapítvánnyal együttműködve, szakosztályunk részt vesz a szakmai és tudományos szempontból kiemelkedő, az orvostudomány és annak rokon területein tevékenykedő személyek kitüntetésben.
Az elmult időszakban következő személyek részesültek Pápai Páriz Ferenc díjban:
Prof. Dr. Csögör Lajos (2000) - a nagy öregek azon nemzedékéhez tartozik, akik létrehozták, fenntartották és nemzetközi hírnevet szereztek a marosvásárhelyi magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek.
Prof. Dr. Módy Jenő (2000) - Marosvásárhely, a Román Orvostudományi Akadémia tagja, töretlen, kitartó tudományos tevékenységéért post mortem részesült az emlékérem és oklevél odaítélésében.
Dr. Csidey József (2000) - Marosvásárhely, gyermekgyógyász főorvos, adjunktus, “kiváló orvos”, Marosvásárhely Díszpolgára, kiváló szakmai, oktatói tevékenységéért.
Prof. Emeritus Dr. Obál Ferenc (2001) - Szeged, a Marosvásárhelyi Egyetemen megszervezte a kórélettani tanszéket melynek tanszékvezető professzora volt, ahol eredményes kutatói tevékenységet fejtett ki, számos fiatal kutatót nevelt.
Prof. Dr. Horváth Endre (2001) - Marosvásárhely, ”érdemes orvos“, szakmai és oktatói tevékenysége töretlen, belgyógyászati iskolát teremtett, kiváló szakembereket nevelt.
Prof. Dr. Feszt György (2002) - Marosvásárhely, a Farmakológiai Tanszék vezető egyetemi tanára, professzor emeritus, kitartó eredményes tudományos és oktatói tevékenységéért az EME Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztály elnökeként és az EME Válastmányi tagjaként kifejtett eredményes munkájáért.
Prof. Dr. Péter Mihály Heinrich (2002) - Marosvásárhely, professzor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az EME alapító tagja és alelnöke, eredményes és elismert tudományos tevékenysége, valamint több évtizedes oktatói munkájáért.
Prof. Dr. Bocskay István (2003) - Marosvásárhely, a konzervatív fogászati klinika és a fogszövettani laboratórium megalapítója, több évtizedes oktatói munkát fejtett ki. Tudományos tevékenysége elismeréséért, közéleti tevékenységéért (az EME választmányi tagja, az erdélyi Keresztény Orvosok Szövetségének elnöke).
Prof. Dr. Sándor István (2003) - Temesvár, doktor docens, a Román Tudományos Akadémia rendes tagja. A temesvári teratológiai laboratórium megalapítója, embriológiai kutatási módszerei világviszonylatban elismertek. Elismert közéleti személyiség, publicista, több irodalmi mű szerzője. Alapkutatásainak elismeréséért, több évtizedes kiváló szakmai tevékenységéért.
Dr. Balla Árpád, Dr. Sc. (2003) - Székelyudvarhely, gyermekgyógyász főorvos, a MTA köztestületi tagja. Az EME alapító és Választmányi tagja. Eredményes szakmai, növéri-aszisztensi oktatói, tudományszervezöi, közéleti tevékenységéért, valamint a hazai és nemzetközi szinten elismert magnézium kutatási munkásságáért.
Prof. Dr. Gyergyay Ferenc (2004) - Bergisch Gladbach, a MOGYE kórbonctani intézetében kifejtett oktatói, kutatói, valamint több évtizedes tudományos tevékenységéért.
Prof. Dr. Bedő Károly (2004) - Marosvásárhely, a Román Orvosi Akadémia rendes tagja. Több évtizedes oktatói, nevelői, szakmai és tudományos tevékenységéért
Prof.Dr.. Gyergyay Ferenc (2004)- Bergisch Gladbach, a MOGYE kórbonctani intézetében kifejtett oktatói, kutatói, valamint több évtizedes tudományos tevékenységéért.
Prof.Dr. Rácz Gábor (2005) – Marosvásárhely – Pécs , a gyógynövénykutatás nemzetközileg elismert szaktekintélye. A MOGYE a Gyógyszerészeti Kar Dékánja volt 20 évig, Gyógynövényismeret Tanszék professzora, több évtizedes oktatói, szakmai, tudományos tevékenységéért.
Dr.Földes Béla (2005) – Nagyvárad. Lelkiismeretes szakmai, valamint tudományos, tudományos rendezvények szervezőjeként és közéleti tevékenységben elért eredményeiért.
Dr. Szilágyi Tibor előadótanár (2005) – Marosvásárhely. Fiatal kutató, a neurofiziológia területén nemzetközileg elismert eredményeiért, valamint a tudományos közéletben kifejtett tevékenységéért.
Prof Dr.Gyyéresi Árpád(2006) Marosvásárhely – a Gyógyszerészeti Kémiai Tanszék professzora, több évtizedes oktatói és szakmai tudományos tevékenységéért.
Prof .Dr.Ferencz László (2007) Marosvásárhely, a belgyógyászat professzora, több évtizedes oktatói, tudományos tevékenységéért, valamint a négy kötetes „A belgyógyászati diagnosztika kézikönyve” kiadásáért.
Dr. Pongrátz Antal Sándor (2007) Marosvásárhely, fogász főorvos, több évtizedes oktatói, tudományos tevékenységéért, valamint tudományszervezői munkásságáért.
Dr.Sipos Emese, gyógyszerész, előadótanár (2008) Marosvásárhely. Oktatói, szakmai, tudományos tevékenységéért, valamint tudományos közéletben kifejtett tevékenységéért.
Dr.Borsa István , főorvos (2008) Csíkszereda. Lelkiismeretes szakmai, valamint elismert tudományos tevékenységéért. Továbbá a tudományos rendezvények előadója és szervezőjeként
Prof Emeritus.Dr.Papp Zoltán-/2oo9/Marosvásárhely-Gyermeklinika
Dr.Bauer Béla,/2o1o/gyermekgyógyász főorvos az Orvostudományok doktora-Szatmárnémeti--jelentős tudományos,kutató munkájáért.,magasszintü gyógyászati tevékenységéért,a gyermekvédelemben elért kimagasló tevékenységéért.
Prof.Dr.Jung János-/2o1o/a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetem-kórbonctani intézet vezetője
. -KÖSZÖNŐ SZAVAK A DIJ ÁTVEVÉSÉNÉL-
Hivatásom erkölcsiségének és szolgálati rendjének az egyik meghatározó-mottója-Eötvös Józseftől származik-
Az Ő gondolataival vérteztük fel magunkat akkor,amikor minden nehézség dacára tettük,amit tennünk kellett,és lehetett,a gyakorló orvoslásban és a tudományos-kutató értékek alkotásában.
Idézem Eötvös Józsefet.-Sorsunkban tőlünk csak egy függ,az hogy a helyet,melyre a végzet által állittattunk,egészen betöltsük-Ki mást keres,balgatag.-
Ahhoz hogy –én- most itt állok önök előtt a meghatottság érzésétől áthatva,nem képezheti csak egy öncélu,eseteleg hivalkodó elismerés, hangulatát.
Mindazok a nagyrabecsült elődeim, akiknek ilyen alkalmakkor az asztalra számolták a hozott garasukat
/érdemeiket/ azok egy egész generáció –tallérait-hozták magukkal.amiket azoktól kaptak akik majdnem egy század alatt tették a tarisznyáinkba útra valónak.Jómagam egy vagyok ezek közül, aki összegyüjtötte adományaikat és mély hálaérzettel igyekeztem jól –sáfárkodni-velük egy igen nemes cél érdekében, elsajátitva a gyógyitás ismérveit.
Engemet mint egy amorf agyagdarabot gyúrtak, alakitottak a kezdetben, simitgatva belém a jót,majd amikor lelket és szellemet is leheltek belém megtanitottak a kiméletlen emberi küzdelmek mérhetetlen, olykor reménytelennek tünő küzdőtereinek a
szellemiségére./ szüleim és kiváló tanitómestereim.
A nehéz történelmi időknek megfelelő leckéket adtak,és mi a magunk módján mindannyian hol simább utakon járva,hol imbolyogva, botladozva, vagy leroskadva a mindenkori terhek alatt-Mint erdélyi magyarok -mindig kibányásztunk magunk-ból annyi lelki erőt hogy véghezvigyük a predesztinációnkat,hogy becsülettel megfeleljünk gyökereink elvárásainak.
A génjeim dijmentesek voltak,de a munka a kitartás az alkotás sokszor keserü kényszerhelyzetei már az én érdememnek jegyeztetett.
Hálás vagyok önöknek és köszönöm hogy egy sokszor önnmagával de főként a törtélemi környezetemmel való vivódásaim közepette elvégzett munkámat elismerték és jutalmazták.
KÉZDIVÁSÁRHELY-2O1O-ÁPRILIIS 22-ÉN.
A DIJÁTADÁS KÖRÜLMÉNYEI ÉS HANGULATA ÉS A DIJAZOTT
SZEMÉLYES ÉRDEMEINEK KÖZMEGITÉLÉSE.
.-
A DIJ ÁTADÁSA